A múzeum épülete 1823-ban épült, tehát Petőfi születésének évében.

Az épületet Szűcs István építette, bizonyíték erre a pincelejáróban található eredeti bevésés. 1960-ig lakóházként működött. Ebben az évben Szabó Lajos tanító megmozgatott minden követ, hogy az épület megmaradjon és felújításra kerüljön. Azóta ez a szerény kis épület a múzeumunk. Szabó Lajos dédunokája volt annak a Szabó Lajos préceptornak, kinek a felesége 'Préci néni' néven vált ismertté és velük ismeretségben volt Petőfi. ők oltották Petőfi verseinek szeretetét a fiatal tanító szívébe. Az épület falai, gerendái, ajtók - egy kivételével - eredetiek, a tetőszerkezet is. Alacsony épület, az akkor átlagmagasságnak, illetve a kifuthetőségnek megfelelően. A múzeum négy helyiségből áll. A két nagyobb helyiségben Petőfi és a szüleivel kapcsolatos relikviák másolatai láthatók. Petrovics István eredeti kézírásával kötelezvénye és mészárosbárdja egy ideig a múzeumban volt, de később a Petőfi Irodalmi Múzeumba került. Egy kisebb helyiségben un. 'irodában' Petőfi külföldi kiadású köteteinek borítómásolatait helyezték el. A negyedik helyiségben 1860-as években, illetve a századforduló idejéből származó bútorokat, használati eszközöket lehet látni.

Nyitva tartás: Kedd: 10.00-16.00, Péntektől Szombatig: 10.00-16.00
Telefon: +36-24/523-123
Típus: emlékmúzeum, helytörténeti gyűjtemény
Látogathatóság: nyitva tartási időben, előzetes bejelentkezéssel
Belépődíj: felnőtt 200 HUF, diák 100 HUF, nyugdíjas 100 HUF
Akadálymentesített: nem
Jelleg: néprajzi, történeti

Cím: 2344 Dömsöd, Bajcsy-Zsilinszky utca 6. 
Telefon: +36-20/253-25-89
Fax: +36-24/435-363
Email: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: http://www.domsod.hu

Eseménynaptár

Nemzetiségi találkozó

May 2016
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31